A számítógépes munkahelyekkel kapcsolatosan az ergonómia olyannyira fontos kérdés (a körülmények nyilvánvalóan befolysolják a munkavégzés hatékonyságát), hogy ezzel kapcsolatban előírásokat fogalmaztak meg, jogszabályok formájában.
Csak akkor lehet jó minőségű munkát elvárni a dolgozóktól, ha megteremtettük számukra a feltételeket, azaz végiggondoltuk az ergonómia követelményeit és annak megfelelően alakítottuk ki a teret. Ennek segítségével minimálisra csökkenthetők vagy akár teljesen kiküszöbölhetők a munka-egészségügyi ártalmak.
A képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeit az 50/1999 (XI. 3.) EüM-rendelet rögzíti.
Ez többek között kitér a pihenőkre, látási körülményekre, és a testhelyzetre is, a jellemző távolságokra.
"Minimum 50-70 cm legyen a monitor és a szem távolsága
A monitor és a szem távolságának ismeretében meg lehet határozni a munkahely szükséges mélységét. 15"-os monitor esetében, ahol elegendő az 50 cm távolság, a minimális asztalmélységnek 80 cm-nek kell lennie, a javasolt asztalmélységnek pedig 90 cm-nek. 17"-os monitor esetében a monitor-szem távolság 70 cm, a minimális asztalmélység 90 cm, a javasolt pedig 110 cm. LCD monitor esetében a monitor-szem távolság 50 cm, a minimális asztalmélység 70 cm, a javasolt asztalmélység pedig 80 cm."
Ezen túl vannak a billentyűzetekre és egerekre vonatkozó előírások is, melyeket részletesen tárgyalok az adott helyeken.
A rendelet kitér a testhelyzetre is:
"Szimmetrikus testhelyzet
A szimmetrikus testhelyzet a lábtér biztosításától és a monitor elhelyezésétől függ. A monitor mindenképpen szemben helyezkedjen el a felhasználóval, és a lábtérben semmiféle akadály nem lehet. Tehát a számítógép házát kifejezetten nem szabad a lábak útjába állítani. Ha nincs lehetőség a szimmetrikus elrendezésre, akkor a gerinc egyoldalú terhelése és csavarodása miatt három hónapon belül kimutatható lesz a gerincferdülés. "
A testhelyzet fontosságát részletesebben tárgyaljuk az alábbiakban.
A hosszú, ismétlődő mozgásokhoz és a feladathoz szükséges erőhöz sok probléma kapcsolódik. A következo testrészek vannak a munka során leggyakrabban igénybe véve: hát, kar, kéz, nyak, vállak, csukló.A hátfájások akkor fordulnak elo, amikor a dolgozó egyáltalán vagy csak kevésbé állítható széken, illetve munkaállomáson dolgozik és ebben a pozícióban tölt el hosszú időt.
A helyes testtartást, szögeket a következő ábrán láthatjuk:
A kényelmes, stresszet minimalizáló munkavégzéshez a következőek szükségesek számítógépes munkavégzés során (az ábra alapján):
| Fej/Nyak: | Maximum: 30° előre hajlításnál (A) Maximum: 20° csavarás (B) |
| Könyök: | Munka közben 70 - 135° (C) A könyökököt ellazítva kell tartani a felsőtesthez képest |
| Kéz/csukló: | Az alkarnak, csuklónak, és a kéznek kényelmes helyzetben kell lennie |
| Felsotest/comb: | 90 - 120° (D) |
| Comb/Térd: | 60 - 90° (E) |
Példa a helytelen ülésmódra:
Hibásan beállított szék, hibás üléshelyzet. Ez lehet bővebben:
A tartós helytelen ülésmódnak, testhelyzetnek természetesen meglesznek a következményei. Ezek lehetnek:
Az ülésmód, ülés tehát a helyes testtartás, a számítógépes munka ergonómiájának egyik kulcsfontosságú része (természetesen nem szabad elhanyagolni a szék és az asztal viszonyát sem). Egy jó szék vásárlásával sok problémát, gondot kiküszöbölhetünk ( a székeknél rendkívül fontos szempont a rugózás, allíthatóság lehetősége).
A http://www.nietsch.hu weblapon a témával kapcsolatban rengeteg cikket, tanulmányt olvashatunk, valamint megtehetjük a megfelelő szék kiválasztását is. Például:
Futura Alesio Boss
A Futura alessio boss egy magastámlás karfás forgószék, beépített 3D állítású nagyméretű fejtámasz, szinkronmozgató mechanika, lumbar control gerinctámasz, gázrugós magasságállítás, üvegszálas csillagtalppal, állítható karfával- optimális ülőalkalmatosság számítógépes munkát végzőknek.
A testhelyzettel kapcsolatban következő járulékos tényezőket külömböztetjük meg ezeken kívül:
A testhelyzethez tartozik a karok, az alkar, a csukló, az ujjak helyzete- ezek talán kevésbé fontosak a törzsnél, a fejnél, ugyanakkor a konfort, a hatékony és biztonságos munkavégzés miatt szintén nagyon fontosak. Különböző kiegészítő eszközök vásárolhatóak egerekhez. Ezeket a billentyűzeteknél és egereknél részletesebben tárgyaljuk.
Monitorvásárlásnál és használatnál is felmerül egy-két alapvetően fontos kérdés ergonómiai szempontból. Ha tehetjük, válasszunk inkább lapos képernyős monitort- a katódsugaras monitorok folyamatosan porszemcsékkel bombázzák arcunkat és szemünket, hosszú távú használatnál mindenképp érdemes befektetni egy folyadékkristályos vagy plazmás technológiával működő monitorra. Rendkívül fontos a monitor minden irályba történő állíthatósága- ideális esetben az ember lefelé, 20'-os szögben néz a monitorra (azaz a monitort sose tegyük a gépházra). Fontos még a megfelelő árnyékolás- a monitort rolettával, redőnnyel, paravánnal védeni kell az erős fényhatásoktól, és a a monitor elhelyezése a szobában.
A kiskereskedelemben kapható monitorok sugárzási határértéke ma már meglehetősen alacsony. Azonban ennek ellenére a számítógépes munkaállomásokon dolgozók majdnem kétharmadának panaszai vannak a monitorral kapcsolatban: főként szem- és fejfájást, illetve szemük káprázását emlegetik, továbbá azt, hogy a képernyő helytelenül beállított kontraszt-paraméterei következtében romlik a látásuk. 2001-ben már a forgalomban lévő összes monitor megfelelt az európai sugárzásvédelmi szabványnak- legalábbis a szakértők ezt állítják. Ezzel egyidőben pedig egyre több készüléket hoztak forgalomba a szigorúbb sugárzásvédelmi szabványnak megfelelő paraméterekkel. Még ennél is előbbre mutat az, hogy a nagyobb (17 colos vagy annál nagyobb) felbontású készülékekre már az előzőnél is szigorúbb szabványt alkalmazzák.