Bevezető



Tisztelt olvasó!

A honlap, melyet maga előtt lát, billentyűzetekkel, egerekkel foglalkozik. Nem katalógus, vagy termékismertető, sokkal inkább az ember-számítógépes eszköz kapcsolatot elemzi, annak is a fizikai érintéssel megvalósulását- azaz az egér és billentyűzet használatát. Ez nem is olyan egyszerű, mint ahogy képzelnénk- hiszen belegondolva ehhez nemcsak a kézfejek, és a billentyűzet billentyűi tartoznak bele, hanem annak egyéb részei, az asztal, a karok, a vállak. Részletezem a helyes testtartást, általában véve és a különféle eszközök vonatkozásában is, egyéb ergonómiai szempontokat is megemlítek (pl. monitorok, fényviszonyok, stb), a billentyűzetekkel, és az egerekkel kapcsolatos problémákat, megoldásokat- ezek a fáradtságon túl komoly egészségkárosodásokat is jelenthetnek.

A téma úgy érzem, nem is lehetne fontosabb- hiszen a számítógéppel dolgozó emberek aránya egyre növekszik, évtizedek óta- ezt a feladatot is mindenki több ezer billentyű leütésével készítette el. A munkaidők egyre nagyobb részét tölti ki a számítógépes munka- közgazdászok, mérnökök, mindenféle helyen dolgozó emberek közvetlen eszköze nap mint nap a billentyűzet és az egér. A munkatípus elterjedésével együtt a csak erre jellemző betegségtípusok, elváltozások, tüntetek is megjelentek. Konkrétan a billentyűzet és egér miatt a kézfej betegségei- ínhüvelygyulladás, íngyulladás, a testtartásproblémák, melyek szorosan kötődnek a használatukhoz, szintén vezethetnek különböző károsodásokhoz. ÉS persze itt van az a "betegség", tünetegyüttes, amely valamilyen szinten már szinte az összes számítógéphasználót érintette, az RSI. Ha szétnézek a környezetemben, az ismerőseim közt, több ember kapcsán is felmerültek már ezek a problémák, én magam is találkoztam már ezekkel. Mindezek miatt a billentyűzetekkel kapcsolatos pontos informácíókat rendkívül fontosnak tartom- megszokhattuk a szabványos, számítógéphez kapott, téglalap alakú, sík billentyűzetet, sokan el is határolódnak a változtatástól, pedig tényekkel, kutatásokkal igazolt, hogy a helyes használat mellett bizonyos alternatív, új megoldások gyorsíthatják, biztonságosabbá, hatékonyabbá tehetik számítógéppel végzett munkánkat.

Megjegyzem, hogy az összes gépelést egy Microsoft Neutral KEyboard Pro-n végeztem.

Varga Tamás

Vissza az oldal tetejére